Oldalak

2011. november 20., vasárnap

szövetségi kérdések Magyarországon




Legyen, csak hogy legyen!
       vagy
Legyen! Hogyan legyen?



Egy bizonyos budapesti kertészetnél 2011. november 19-én a márciusban megalakul egyik bonsai szövetség kisebb közönség előtt fejtette ki megalakulásuk módját. Ők tizenketten (a fenti dátumra már talán több taggal is rendelkezve) szűk körben döntöttek úgy, hogy titokban alakulnak meg. Álláspontjuk szerin azért ilyen szűk körben intézték a dolgot, mert nehéz lett volna annyi emberel egyeztetni és talán sose jutottak volna egységre az alapszabály megfogalmazásában. Már évekkel ezelőtt gondoltak a szövetségre…

De nem csak ők.
Bonsai-os berkekben köztudott, hogy van egy másik szövetség is. Még az ügyvédi procedúrán nincsenek túl, de van alapszabály tervezetük, vannak követőik, és olyanok is akadnak, akik a közös munkában bízva felkérték őket, közelítsék álláspontjaikat. Hajlottak is a kompromisszumra, de a megegyezés elmaradt.
Ezáltal megosztottá vált a magyar bonsai társadalom.
Miért is jó az „oszd meg és uralkodj” elv? (Alatin divide et impera kifejezés, a Római Birodalom politikai módszerét kifejező elv, mely később többek közt XI. Lajos francia uralkodó mottója is lett. Szerző)
A több mint harminc éves magyar bonsai kultúrában is megjelent, már az első időktől fogva ez a széthúzás. Magyar szerzők könyveiben olvasható, hogyan bomlott fel az első bonsai egyesület, váltak szét és saját útjukat keresve kezdtek el dolgozni. Kisebb csoportok könnyebben irányítható, befolyásoltatók.
De a szövetség lényege nem ebben rejlik. A szó jelentéséből is fakad: közös munka és cél érdekében létrehozott szervezet.
Mi is lehetne a közös cél? Bekerülni egy európai szövetségbe, annak vérkeringésébe, előnyeiből részesülni, és természetesen kötelezettségeket vállalni. A közös feladatokhoz viszont erős szervezet kell.
Egy erős szervezetnek sok aktív tagra van szüksége a szellemi munka és anyagi hozzájárulás tekintetében is. Számomra úgy tűnik, most a gombhoz keresik a kabátot. Köztudott az is, hogy ha az európai tagság folytán egy nagy rendezvény hozzánk kerülne, annak előzetesen kalkulált költsége több 10 millió Ft. Kevés klub lévén az egyedi tagok díja fogja alapvetően a költségeket fedezni. Gyors fejszámolás: ez az összeg 5000Ft-s tagdíj esetén 2000 tagot jelentene egy év alatt, de ezer tagnak is minimum két éves tagdíja, ha egyéb kiadással nem számolunk. A ma Magyarországon bonsai neveléssel foglalkozó személyek száma kb 1000 fő.(Szerző)
Tehát mindenkinek be kellene lépni egyöntetűen. Erre viszont megosztottság esetén vajmi kevés az esély. Ha marad a megosztottság, egyetlen lehetőség a taglétszám feltöltése minden eszközzel…..
A megosztottság a káosz előfutára. Az átláthatatlan, információ szegény állapot pedig az ügyeskedőknek kedvez.
Jó tanácsként mondhatom, a tervezett belépés előtt mindenki gondolja át a lehetőségeket, több-kevesebb időt szánva ennek elemzésére.

"A legerősebb harcosoknak két fegyverük van: az idő és a türelem."
Lev Tolsztoj

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése